Magyar katonák mennek Irakba
Szijjártó Péter emlékeztetett: ugyan eddig is magyar katonák szolgáltak amerikaiak vezette missziókban, de megállapodtak abban, hogy a NATO által elindítani szándékozott iraki kiképzési misszióban magyar katonák is részt vesznek, erről haladéktalanul megkezdik az egyeztetéseket.
Megjegyezte: a megbeszélésen felvetődött, hogy a NATO-tagállamoknak mielőbb meg kellene felelni az úgynevezett kétszázalékos elvárásnak, azaz annak, hogy a hazai össztermékük 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsák, és Magyarországnak világos menetrendje van arra, hogy miként érheti el ezt a célt.
Arról is beszélt, hogy Magyarországnak rendkívül fontos a regionális biztonság, stabilitás, és ennek egyik alapja a kisebbségek védelme egész Európában, de kiváltképp Közép-Európában.
A tárcavezető azt is mondta, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet a területeinek a 98 százalékát elveszítette azon nemzetközi koalíció tevékenységének köszönhetően, amelyet az Egyesült Államok vezet, és Magyarország is részt vesz benne. Az Iszlám Állam ezért taktikát váltott, és elkezdte a korábban külföldről érkezett harcosainak visszaküldését Európába és a világ más pontjaira, és ez ellen szigorú határvédelemmel lehet védekezni, ezért fenn kell tartani a határaink megvédésének képességét – vélekedett.
Fontos lenne az erős civil szféra
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a találkozón szó volt az ukrán oktatási törvény ügyéről is. Tájékoztatta amerikai kollégáját, hogy kedden egyeztetett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, akivel abban maradtak, hogy a megoldásra koncentrálnak, és a jövővel, nem a múlttal foglalkoznak. Ez a megközelítés az Egyesült Államok támogatását is bírja – mutatott rá a tárcavezető.
Elmondta: az amerikai kormányzat eddig is nagyon aktívan vett részt a kérdés megoldásában, az amerikai külügyi tisztségviselők rendszeresen felhozták a témát az ukrán kormányzati szereplőknek, és az Egyesült Államok fellépése, segítsége nélkül kedden nem érték volna el, hogy összehívják a magyar-ukrán kormányközi munkacsoportot június végére, azt, hogy az ukrán oktatási miniszter hivatalos tárgyalásra hívta a KMKSZ vezetőit, azt, hogy a 2023-ig tartó meghosszabbítása az oktatási törvény alkalmazásának már az ukrán parlamentben napirendjén van, továbbá azt, hogy a magániskolák kivétele a jogszabály hatálya alól jól halad előre.